F.A.Q.

Mindkét mérési ellenállás meghatározására szolgál. A vizsgált anyag fajtáját tekintve különböznek egymástól, ami a mért értéktartományban nyilvánul meg.

Elektronikai alkatrészek esetében ez az értéktartomány a töredék Ohm értékektől legföljebb a megaohmos [MΩ] nagyságrendig terjedhet.

A szigetelési ellenállás (átütési szilárdság) esetében viszont ez az érték legtöbbször már gigaohmokban [GΩ] van kifejezve.

Ahhoz, hogy ilyen nagy elektromos ellenállás egyáltalán mérhető legyen, egyértelműen lényegesen nagyobb mérőfeszültségek alkalmazása szükséges, mint a klasszikus ellenállásmérések esetében. Ez a feszültség általában a 100 VDC - 1000 VDC tartományba esik, és nem használható részegységek ellenállásméréséihez, mert azokat tönkretehetné.

Természetesen, ilyen magas feszültség előállítása egy kis mérőműszerben csak egy sor további követelmény teljesítésével oldható meg, melyek elsősorban a készülékház kialakításával és a felhasználó biztonságával kapcsolatosak.

Az elektromos hálózatokban keletkező túlfeszültségek két csoportra oszthatók.

• belső túlfeszültségek,
• külső túlfeszültségek.

A felosztás azon az alapon történik, hogy milyen okokra vezethetők vissza.

A belső túlfeszültségek az elektromos berendezés belsejében alakulhatnak ki pl. áramok átváltásakor, üzemzavar vagy hirtelen bekövetkező terhelésváltások esetén. Ezek még tovább feloszthatók az alábbiakra:

• kapcsolási túlfeszültségek, melyek terheletlen vonalak be- és kikapcsolásakor lépnek fel, de bekövetkezhetnek a rövidzárlatok automatikus likvidálása esetén is;
• eseti túlfeszültségek, melyek hirtelen terhelésváltozás hatására keletkeznek;
• zárlati túlfeszültségek, földzárlat esetén;
• rezonáns túlfeszültségek.

A másik főcsoport az ún. atmoszferikus túlfeszültségeket foglalja magában, melyeket a környezetben lejátszódó folyamatok váltanak ki – ami gyakorlatilag a légköri kisüléseket jelenti. Ezeket a berendezéstől mért távolságuk alapján oszthatjuk fel. Legerősebbek az elektromos hálózatot közvetlenül érő villámcsapások, majd a hálózat közelében lejátszódó villámcsapások a következőek a sorban. Kisebb jelentőségűek a légtérben, a felhők közötti kisülések által okozott túlfeszültségek melyek természetesen annál erősebbek, minél közelebb vannak az elektromos hálózathoz. Atmoszferikus eredetű túlfeszültséget rádióhullámok is kiválthatnak.

A túlfeszültségeket feloszthatjuk az alapján is, hogy mennyi ideig tartanak, így lehetnek impulzus jellegűek vagy hosszantartóak is.

A keresztirányú (transzverzális) ellenállás és a felületi ellenállás a z elektromos szigetelőanyagok két alapvető paramétere.

Keresztirányú ellenállás arra az áramra vonatkozik, mely a szigetelőanyag belsejében áramlik az állandó elektromos erőtér hatására. Értékének meghatározása mindig közvetett módon történik a keresztirányú ellenállás mérésével és a mérőelektróda effektív felületének valamint a mintadarab vastagságának a figyelembe vételével. Az effajta méréséket nem könnyű lefolytatni, tekintettel a nagyon kicsi erősségű áramokra. Éppen ezért egy szigetelőanyag keresztirányú ellenállásának értékeléséhez számos mintát érdemes megvizsgálni, majd átlagosítani az eredményeket, különösképp abban az esetben, ha maga az anyag nem homogén.

Felületi ellenállás az anyag felszíni rétegében áramló áramra vonatkozik. Meghatározása ennek is közvetett módon történik a mérőelektróda effektív hosszának valamint az elektródák közötti rés szélességének a figyelembe vételével. Ez azért különösen nehéz vizsgálat, mert a felületi vezetőképességet nagyban befolyásolja a mintadarabot körülölelő környezet aktuális állapota, ami különösképp megfigyelhető a nagyon nagy ellenállású anyagok esetében.

A keresztirányú ellenállást három elektróda használatával javasolt megmérni, melyek: egy mérőelektróda és egy védőelektróda a dielektrikum egyik oldalán és egy feszültség elektróda az ellentétes oldalon. Hasonlóan történik a mérés a felületi ellenállás esetében is, csak más lesz az elektródák elhelyezése. Itt a mérőelektróda és a feszültség elektróda ugyanazon az oldalon helyezkedik el, és a védőelektróda kerül az ellentétes oldalra.

Egy közönséges és egy hordozható (handheld) oszcilloszkóp funkciói hasonlóak egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy a hordozható (handheld) gyakran egy különálló bemenetekkel vannak ellátva a tipikus multiméteres mérések elvégzéséhez.

A szokásos oszcilloszkópot rendszerint laboratóriumban, munkaasztalon használják.

A hordozható oszcilloszkóp:

• állítható függőleges pozícióba vagy tartható abban,
• könnyebb és kevesebb helyet foglal, de paramétereiben egyáltalán nem kell hátrányba kerülnie, még a legjobb asztali oszcilloszkópokhoz mérten sem,
• rendelkezhet szárazelemes vagy akkumulátoros táplálással,
• elősegíti a nagy helyhez kötött gépi berendezések monitorozását és jól használható szűk helyeken is.

A piacon akár 4-csatornás hordozható oszcilloszkópot is találhatunk, melyek ára gyakran meghaladja egy hasonló paraméterű asztali berendezés beszerzési költségét.

Az IP67 védettségi osztály garantálja az ellenálló képességet vízbe merülés esetén. Ilyen esemény véletlenül is bekövetkezhet normál használat közben. Az adott védettség azonban mégsem jelenti azt, hogy az eszközt tartósan lehet víz alatt használni vagy nyomás alatti vízzel mosni.
Az IP67 osztály megengedi a kisebb berendezések vízbe merülését maximum 1 m mélységig, de legföljebb félóra időtartamig.

Ha az adott terméket tartósan víz alatt fogjuk használni, akkor IP68-as eszközt kell beszereznünk. Ennek egyedi korlátozásait már egyedileg a gyártóknak kell meghatározniuk.

Ugyanakkor, ha nyomás alatti vízzel történő mosást kell alkalmazni, érdemes IP66K vagy IP69K védettségi osztályú berendezés után néznünk. Az első esetében (IP66K) csak rövid idejű vízbe merülés engedélyezett.

Meg kell azonban említeni, hogy egy termék IP67-es jelölése teljes mértékű porállóságot garantál.

A frekvencia pásztázási funkció lehetőséget biztosít meghatározott paraméterekkel rendelkező jelek generálására. Ezek egyik – konkrétan a frekvencia – ciklikusan változik.

A felhasználó meghatározza:

• a generált jel alakját (pl. szinuszos vagy négyszög),
• annak amplitúdóját
• valamint további paramétereket, mint pl. a kitöltési tényezőt.

Ezt követően megadja, hogy milyen módon kell változnia a jelfrekvenciának.

Kiválasztja:

• a határfrekvenciákat és azt az időt, amely alatt le kell futnia teljes pásztázási ciklusnak
• az irányt (pl. növekvő vagy növekvő-csökkenő)
• és a frekvencia növekedés módját (pl. lineáris, logaritmikus).

Az ily módon megkapott jel mindenekelőtt az egyes berendezések és részegységeik frekvencia-karakterisztikájának vizsgálatához hasznos. Ezen túlmenően szolgálhat még egyéb olyan berendezések kivezérléséhez, amelyek esetében a bemeneti jelfrekvencia információt képez a működési módra vonatkozóan.

A harmatpont hőmérséklet megmutatja, hogy milyen mértékben kell lehűlnie egy adott konkrét légtérben található tárgy felszínének ahhoz, hogy azon vízcseppek váljanak ki.

Ez mindenekelőtt az alábbiaktól függ:

• környezet relatív páratartalma (RH)
• és annak hőmérséklete (T).

A jelenség annál könnyebben bekövetkezik, minél magasabb a levegő relatív páratartalma.

Ez azt jelenti, hogy nagy relatív páratartalom esetén a harmatponti hőmérséklet értéke magas (nem sokban különbözik a környezet aktuális hőmérsékletétől.

A harmatpont egyenes arányban függ a környezet hőmérsékletétől is, ami abból következik, hogy a páratartalomnak befolyása van környezeti hőmérséklet és harmatponti hőmérséklet közötti különbségre.

Példák harmatponti értékekre (DP)

Érdemes hozzátenni, hogy a harmatponti hőmérséklet függ a környezetben uralkodó nyomástól is (minél magasabb nyomás, annál alacsonyabb harmatpont), de a gyakorlati esetek többségében elegendő figyelembe venni a levegő hőmérsékletét és relatív páratartalmát, melyeknél már önmagukban is megnyilvánul ez a függőség.

Ezt is olvasd el:

• Pirométer AX-7600 – érintés nélküli hőmérséklet és harmatpont mérés
• A harmatpont meghatározás lehetővé teszi a hőhidak eliminálását

Az emissziós tényező értéke a 0-tól 1-ig terjedő tartományba esik.

Olyan pirométerek esetében, amelyeknél ez a tényező manuálisan nem állítható, rendszerint 0,95 állandó értékre van beírva a berendezés memóriájába. Ez nagyon sok tipikusan vizsgált anyag számára megfelelő.

Probléma olyan nagyon sima felületű anyagok esetében jelentkezhet, mint pl. a polírozott fémek, melyeknél az emissziós tényező 0,1 alatti.

Ilyen objektumok hőmérsékletének megméréséhez érdemes beszerezni olyan pirométert, mely rendelkezik kézi emissziós tényező állítási lehetőséggel. Ha ez nem lehetséges, akkor hőmérsékletmérés pontosítás érdekében alkalmazni lehet az alábbi műveleteket:

• ismert emissziós tényezőjű speciális pirométer szalagokat lehet felragasztani a mérendő objektumra. A szalag gyorsan átveszi az objektum hőmérsékletét, és a szalag emissziós tényezője már megfelel az adott pirométerben rögzített értéknek.
• önállóan meghatározni a mérések hibáit különböző hőmérsékletekre, a felhasználó számára fontos tartományon belül. A pirométer és egy kontakthőmérő mérési eredményeinek összevetésével a pirométeres eredmények átszámíthatók lesznek a valóságos értékekhez közelebb álló hőmérsékletekre.

Mindkét módszer alkalmazható ismeretlen emissziós tényezőjű anyagok esetében is.

Kötelezően alkalmazandó jogszabályok határozzák meg a különböző helyiségek megvilágításaival szemben támasztott követelményeket. A mesterséges megvilágítások vizsgálatai során az alábbi tényezőket veszik figyelembe:

• fényerősség,
• fényeloszlás egyenletessége,
• vakítás lehetősége és fénysűrűség (luminancia),
• fénylüktetés és szín-visszaadás,
• árnyék-erősség.

Az európai szabványok konkrét fényerősség értékeket írnak elő a különböző használatú helyiségekre. Például, az iskolai tantermekben ez az érték 300 lx körüli, laboratóriumokban 500-100 lx közötti, kórházi műtőkben pedig 1000 lx feletti kell, hogy legyen. A fényerősségméréseket fluxméterek segítségével végzik a munkafelületek síkjában egyenletesen – rendszerint 1m-ként – kiosztott pontokban.

Az emberi látómezőn belül jelentkező túl nagy fénysűrűség-beli különbségek akár elvakítást is okozhatnak, ami jelentősen megnehezíti a tárgyak felismerését. Problémát okozhat a fénylüktetés is, ami storboszkóp hatáshoz hasonló érzékelést idézhet elő.

Fontos tényező a színvisszaadás képessége is. Egy tipikus izzószálas villanykörte által visszaadott színek melegebbek és természetesebbek az emberi szem számára, mint hagyományos fénycsövek által szolgáltatott rendszerint hidegebb fényszín. Diódás világítás esetén nagyon sok függ az alkalmazott diódák típusától.

A jó és univerzális helyiségvilágításnak olyan fényforrásokon kell alapulnia, melyek a látható tartományon belül a természetes napfényhez legközelebb álló fénysugarakat bocsátanak ki magukból.

Olvasd el ezt is:

• Fényerősségmérő AX-L230 – mesterséges világítás fényerősségének gyors és precíz mérése